(Tomori Pál emlékének) 

Sisakra, fűre, mellvértre
nyárvégi napfény szitál.
Szemlét tart seregünk vezére,
érsek Tomori Pál.

Balján a halál angyala lép,
nesztelen szárnya villan.
Tömegsírok képe kísért
hajnali álmaimban:

néma krónikástoll a Hold.
Gyászkárpiton az Esthajnalcsillag -
ötszáz év múlva ki ad nevet
szétszórt csontjainknak?

Lovam felhorkan. Estére
belét tépik az ágyúk.
Az anatóliai hadtest
kivár. Tomori átkot szór rájuk.

A pogány szavát megőrzi a nyelv -
gyeplő, katáng, sátor, sólyom.
Kard lendül, és a trombitaszó
szikrázik a gyújtózsinóron.