Aratáskor jött a hír,
hogy csatába hívnak.
Nem tudtam, hogy a végén
nem leszek, csak írmag.
A kaszámat eldobtam,
kardomra cseréltem.
Vártak rám a bajtársak
Mohács mellett délen.
Ha kutyám törököt lát,
messziről ugatja.
Ha eléri, sokáig
nem lesz gatya rajta.
Családomra ő vigyáz,
ha én hadba állok.
Pulim nekem nagy áldás,
a pogánynak átok.
Hosszú utat tettem meg,
hogy hadfinak álljak.
Bátorságom és hitem
több volt, mint az átlag.
Éleztem a fegyverem,
lovam megetettem.
Évek óta harcolunk
török ellen ketten.
Vártam, hogy a kapitány
parancsokat osszon.
Csak annyit kívántam, hogy
kezdődjön az ostrom!
Nem tudtam, hogy az oszmán
túlerő hatalmas.
A parasztnak a neve
csatában is Hallgass!
A halált megvetettem
egész életemben.
A hazáért harcolni
vakmerően mentem.
Hullik az ellenség, ha
kardom meglegyintem.
Nem tudtam, hogy Mohácsnál
megváltozik minden.
Tört a csont, hullott a vér,
reccsent nehéz páncél.
Nem irigylek én senkit,
aki ilyet átél.
Földön fekvő vitézek
hulláján járt lovam.
Láttam, hogy az ellenség
ordítva rámrohan.
Kardomat bemártottam
háromnak szívébe.
Egyikük a pengéjét
az arcomba véste.
Haragomban a testét
két darabra vágtam.
Egy súlyos buzogánytól
megreccsent a hátam.
Nem emlékszem arra, hogy
kerültem ki onnan.
Órák múlva sebemet
a Dunában mostam.
Vérrel és holttestekkel
meg volt telve medre.
Ma sem értem, hogy mi volt
vezéreink terve.
Hazafelé kullogok.
Bánom, hogy még élek.
Nem a magyar javára
billent most a mérleg.
Már másképpen harcolnék,
hogyha megtehetném.
Hollóraj lakmározik
hőseink holttestén.
Aki merész volt várja,
hogy tömlöcbe vessék.
Egy szétszakadt országban
sohasem lesz egység.
Ha egyszer összefogunk
úgy, mint most Mohácson,
nem lesz arra példa, hogy
itt más nép tanyázzon.
Hazaérek: Kérdezik,
mi lett hazánk sorsa.
Végigfosztogatta már
a hitetlen horda.
Ha megint hadba hívnak,
eldobok majd mindent,
és magyar dicsőségért
kérlelem az Istent.