Eredmények
A Mohács 500 verspályázat célja az volt, hogy a történelmi hűség mellett színvonalas irodalmi alkotásban kidomborítsa a korabeli keresztény harcosok hősiességét, cselekedetük nagyságát, és a szomorúság mellett hangot adjon a magyarság kultúrájának, értékeinek, élni akarásának és sokszínűségének. A költemények nem csupán tisztelgésként szolgálnak, hanem erősítik az emlékezet fontosságát és azt a közösségi szellemet, amely e történelmi mérföldkőhöz kapcsolódik.
A projekt kulturális ága eddig több kezdeményezést is indított, amelyek a 2026-os emlékév történelmi jelentőségét hangsúlyozzák és méltó emléket állítanak nemzeti történelmünk egyik legmeghatározóbb eseményének.
Az ünnepélyes díjátadón M. Bugarszki Norbert, a verspályázat ötletgazdája elmondta: 2022/23 telén országos logó- és kisarculat-pályázatot írtak ki azzal a céllal, hogy az emlékév szellemiségét egyedi szimbólumrendszerrel képviselhessék. A pályázatra közel 200 alkotás érkezett, ezekből a zsűri Szőke Péter logótervét választotta ki győztesnek. 2024 tavaszán megjelent a Mohács tamburás öröksége című CD, amely csaknem 50 zenei feldolgozással tiszteleg a mohácsi csata előtt. Ezeket a kezdeményezéseket követte a Mohács Város Önkormányzata által kiírt országos verspályázat. A díjátadón bejelentették: a következő projekt az országos fotópályázat lesz, amit hamarosan kihirdetnek.
Dr. Hargitai János, a Mohács 500 emlékév miniszteri biztosa kiemelte, hogy a projekt keretein belül Mohácson és térségében számtalan beruházás valósul meg, de a legfontosabbak a mohácsi Duna-híd és a Nemzeti Emlékhely. Rámutatott, hogy a fejlesztések mellett szükség van filmekre, zeneművekre, műalkotásokra és minden olyan szellemi termékre, ami hozzájárul az emlékévhez és évszázadok múlva is fennmarad. Emlékeztetett, hogy az 500. évforduló alkalmat ad arra, hogy a mai történészek sokkal nagyobb tudása alapján újra értelmezzük a csata kapcsán kialakult negatív képet.
Gratulálunk a díjazottaknak, akiknek művei nemcsak tisztelgésként szolgálnak a történelmi esemény előtt, hanem hozzájárulnak ahhoz is, hogy az 500. évfordulóra való készülődés szellemi és kulturális hagyatékként tovább erősödjön a magyar nemzeti emlékezetben.
A pályázatra közel fél év alatt 389 költőtől 415 vers érkezett. A közönségszavazásra 281 alkotás került fel, és több mint 15.000 szavazatot adtak le. Szeptemberben a verspályázat oldalát több mint 210.000 egyedi látogató kereste fel, amely jól mutatta a pályázat iránti figyelmet. Az öttagú zsűri – Véssey Miklós, Szenn Istvánné, Sziebert Ferencné, Posta Marianna és Antoni Andrea – értékelése alapján az alábbi díjazottak kerültek kiválasztásra:
- I. helyezett: Veres Tamás: Naív magyar kisnemes dala
- II. helyezett: Samu Violetta: Mohácsi vész (azaz legyőzötten hová mész?)
- III. helyezett: Both Balázs: Balján a halál angyala lép / Orbán Judit: Epigramma Kanizsai Dorottyáról / Farkas Gábor: Hallgatnak a csontok
- Közönségdíjas: Bálint Gyula: Vers vízió
- Különdíjas: Lajdi Péter: Mohács síkján
Aratáskor jött a hír,
hogy csatába hívnak.
Nem tudtam, hogy a végén
nem leszek, csak írmag.
A kaszámat eldobtam,
kardomra cseréltem.
Vártak rám a bajtársak
Mohács mellett délen.
Ha kutyám törököt lát,
messziről ugatja.
Ha eléri, sokáig
nem lesz gatya rajta.
Családomra ő vigyáz,
ha én hadba állok.
Pulim nekem nagy áldás,
a pogánynak átok.
(Tomori Pál emlékének)
Sisakra, fűre, mellvértre
nyárvégi napfény szitál.
Szemlét tart seregünk vezére,
érsek Tomori Pál.
Balján a halál angyala lép,
nesztelen szárnya villan.
Tömegsírok képe kísért
hajnali álmaimban:
néma krónikástoll a Hold.
Gyászkárpiton az Esthajnalcsillag -
ötszáz év múlva ki ad nevet
szétszórt csontjainknak?
(avagy legyőzötten hová mész?) /slam poetry/
Nincs vész, míg élsz! Nincs vész, míg hiszel,
S nem baj, ha az özönvíz jön, s a túlpartra viszel el.
Mert az áradaton túl, ahol a fény kigyúl, ott a part,
Harcolj hát, gyáva! Gyerünk! Kard ki, kard!
Legyőznek és elnyomnak? Vagy csak az elméd fogva tart?
Míg az élet lángja lobog benned,
A padlóról ezerszer is fel kell kelned!
Hiszed a sorsot? Féled az Istent?
Mit tennél meg a hazádért? Semmit? Vagy mindent?
Annyi szent, hogy én küzdök, míg a vérem folyik,
Harcolok azért, ami jár, s nem azért, ami a megadatik!
Gyászszínű nyáron holtak után jár félve az asszony.
Vértelen arcok alatt véres a föld, hova lép.
Hajtja Dorottyát tudni a biztost, azt, ami rémhír,
lelke reménye igaz vagy mit az elme jelez?
Dong az ezer légy surran a patkány nap tüze éget,
húszezer áldozatot hord a mohácsi mező.
Sejtelem ébred, nincs, aki döntsön, holt a király már,
sápadt maszkok alól rávicsorít a ragály.
Hívja Dorottya azt, aki él még, hozza az ásót,
pap szava mondjon imát, leljen nyugtot a holt!
Sáros az ásó, bírja a föld még néma az elhivatás.
Nekropoliszként már alszik a harci mező.
hallgatnak a csontok
ötszáz éve hallgatnak
az augusztusi porról
a kopjákon megbotló
nyárvégi napfényről
a hullámzóan forró
ezüstvonalakról
a láthatár szélén
a mező zöldjéről
feszes csizmák alatt
Hangszeres expozíció
Mohács síkján, hősök vére folyt,
elnémul most a hang,
Mohács síkján kong a szélben
a lélekharang.
Mohács síkján, vért izzadt a rög,
fél évezred gyötrelme alatt,
országunkra tört a gaz török,
de vérből, könnyből új élet fakadt.
Crescendo!
In memoriam Mohács,
1526. augusztus 29.
Ezer karácsonyán István a királyunk!
Fejedelemségből királysággá váltunk.
Koronáját küldte a római pápa,
indítva népünket keresztény útjára.
Majd lett Szent Koronánk, korona országa,
így megmaradhattunk eddig a világba.
Összetartott minket, mint abroncs a dongát,
nagyon kellett bizony, hogy tegye a dolgát.